Éljen az életmódváltás!

Légy optimista!

334.) - Kezdj el egy jó és ésszerű életet élni.

2025. június 14. 21:37 - RiaRia

fluffy-bird-string-9589605_640_1.jpg

Ez egy jó tanács, bár tudnám, hogy ezt hogyan is kell okosan kivitelezni. Nem is én vagyok az illetékes ebben, de a tanácsra azért szükségünk van, ez nem kétséges. Mindenkinek mást jelent a jó élet, mindenki másképp is éli meg a pillanatokat az életében. Erre a fenti tanácsra kizárólag akkor van szükség, ha tényleg szükségét érzed ennek. Azért járjunk a végére, hogy milyen lehet egy jó és ésszerű élet. Számomra a jó élet magában foglal minden olyan csodát, amire én vevő vagyok, ami szeretném, ha meg is valósulna az életemben. És itt legutolsósorban gondolok a pénzre, mert az igaz, hogy a jó élet velejárója a pénz is, de nem feltétlenül szükséges egy boldog és kiegyensúlyozott élethez. A mai világban csupán az a szerepe, hogy kiélezze az ellentéteket az emberek között, és ez nem a legjobb dolog, amit várhatunk tőle. Pénz nélkül nem boldogulnánk, de pont annyira kell szeretnünk, mint amennyire szolgál minket, nem szabad, hogy a rabjai legyünk.

Inkább olyan értékek jelennek meg egy jó életben, mint maga a boldogság, az öröm a mindennapokban, a jókedv és a vitalitás, a nem elhanyagolandó egészségünk, a szívünk és a lelkünk tisztasága, az, hogy őszinték és hűségesek vagyunk, és megálljuk a helyünket a nagyvilágban. Össze lehetne gyűjteni sok pozitív dolgot a jó életre, de ez most nem arról szól, hogy ezeket mind felsoroljuk, hanem hogy ráébredjünk az értékeinkre, azokra az értékeinkre, amik nélkül nem volnánk képesek jól és szépen élni. Ugyanúgy ide tartozik a szeretet és az igazságosság, mint az önbecsülés és tisztelet mások iránt. Ha azon gondolkodsz, hogy mi okozna neked olyan örömöt, hogy ez állandósulna, akkor azt hiszem, hogy eszedbe fog jutni az adakozás, a segítőkészség mások felé, a nyugodt és felszabadult életed, a kedvességed, a türelmed, a jóságod, a bizalmad, és a figyelmed is. A szép és jó élethez mindenképpen hozzátartozik a természettel való harmónia, a természet szeretete, egy olyan élet, ami figyelembe veszi a többi embert is, akivel csak találkozunk a napjaink során.

Szépen és jól élni könnyen lehet, szerintem, ha nincsenek irreális elvárásaink, ha nem akarunk mindent egyszerre és azonnal. Mindent el lehet érni, csak van, ami több időbe telik, és van, amihez jobban oda kell tennünk magunkat. Egy harmonikus és szép élet mindenki álma. Ahhoz, hogy ez így meg is valósuljon, nem szabad haragudnunk és zsörtölődnünk, meg nem szabad túlhajszolnunk magunkat egy napunkon sem. Ha ésszerűen osztjuk be az időnket, mindenre fog jutni még akkor is, ha váratlan dolgok adódnak. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk minden helyzetben megtalálni a megoldást. Hittel, szeretettel, kedvességgel és egyetértéssel sok bajon túl tudjuk tenni magunkat. Nyugodt szívvel élni és érezni azt, hogy szeretnek minket, ez lehet a legszebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Érezni, hogy mindenünk megvan, amit csak el tudunk képzelni magunknak, ez olyan biztonságot ad, hogy örömmel és bizalommal tudunk fordulni a másnapi teendőinkhez is. Célul tűzhetünk bármit, mert lesz erőnk megvalósítani mindent, amit az életünk elénk tár. Egy jó és szép élet igazi ajándék a lelkünknek, ezért érdemes mindennap új terveket szőnünk és érdemes mindennap új utakat kitűznünk magunknak. 

Szólj hozzá!

333.) Mi a számodra a legjobb dolog a világon?

2025. május 25. 16:24 - RiaRia

happy-holidays-3042751_640.jpg

Nagyon jó kérdés! Sok mindent fel lehetne sorolni, de vajon ki tudod-e választani a legeslegjobb dolgot, ami a számodra a legfontosabb, a legnagyobb vonzerővel bír, amiért mindent megtennél, hogy a részed lehessen? Én régebben mindig kapásból rávágtam volna, hogy az egészségem az, amit a legjobban szeretnék, ha ezt el tudnám érni. De most, hogy jobban gondolkodom, más dolgok is eszembe jutnak, amik nagyon fontosak az életemben. Amikor betegek vagyunk, természetes, hogy az egészség a legfontosabb a számunkra, no de mi van, ha egészségesek vagyunk? Persze, akkor is lehet az egészségünk fontos nekünk, de már lehet, hogy más szisztéma szerint élünk ilyenkor, és más szempontokat is figyelembe veszünk. 

Ilyen fontos dolog lehet a nyugalmunk, az, hogy jól vagy rosszul éljük-e az életünket, vagy a szeretet is lehet egy mérőpont az életünkben. Én is nagy hangsúlyt fektetek abba, hogy komfortosan éljem az életemet. Amire szükségem van, azt igyekszem a közelemben tudni, és teszek is azért, hogy jóérzéssel legyek mindig önmagam felé is, és mások felé is. A megbecsülés is lehet ezért fontos az életünkben. Meg a bizalom, a hűség, meg természetesen a szerelem mindent átható érzése. A boldogságunk legfőbb mércéje az, hogy mikor milyen érzésekkel van teli a szívünk. A lelkünkben érezzünk, hogy mikor mire is van szükségünk. A családunk biztosan különleges helyet kap az életünkben, és az is, hogy nevettünk-e már a mai napon egy jót vagy sem. Ha szomorú vagy, minden kívánságod, hogy újra jó színben lásd a világot. Én például zene nélkül alig tudnám elképzelni egy napomat. Mindig szól a rádió, énekelek, és fontos számomra, hogy jól érezzem magam, jó passzban legyek. De ugyanilyen jó dolog nekem, ha olvashatok vagy írhatok, vagy tanulhatok valamit, ami gazdagítja a szívemet és a lelkemet. 

 Attól függ, hogy mit tartasz jó dolognak az életedben, hogy általában mivel is töltöd a napodat, mivel találkozol. Szeretsz például kirándulni, ezért minden hétvégéden útrakelsz, és még ha egyedül is, de megkeresed a számodra szép vidéket az otthonod körül, és itt töltesz egy kis időt. Lehet, hogy van autód és szeretsz autózni, úszni is, meg világot látni is, utazni. Ezeket össze is kapcsolod sokszor, és egy nyaralás alkalmával sok jó dolognak örülhetsz így. De nem biztos, hogy világutazó vagy, lehet, te az otthon töltött órákat szereted, amikor együtt van a kis családod és együtt töltitek a délutánt vagy az estét. De lehet, hogy nagyon szeretsz moziba járni, vagy a tévében megnézni egy jó filmet, amikor csak lehetőséged van rá. Sok mindent fel lehet sorolni, hogy minek is örülünk a legjobban, de a sok minden közül ki tudod-e választani magadnak a legjobb dolgot a világon? Én is zavarba jönnék, ha hirtelen kellene egy valamit megneveznem. Lehet, enni pont olyan élvezetes, mint szórakozni, vagy együttlenni a barátainkkal. Dalokat hallgatni is pont olyan jó, mint olvasni vagy írni. Mi dönti el, hogy melyik javára dől el a mérleg nyelve? Ki tudja? De jó ezen elgondolkodni néha, hogy tisztában legyünk önmagunkkal, az érzéseinkkel, és az igényeinkkel. Ki is hagytam a sorból szépen a szerelmet, pedig azt hiszem, hogy mindannyiunk élt már át olyan szép érzéseket, amit csak akkor érzünk, amikor szerelembe esünk. Úgyhogy ez is nagy jelentőséggel bír, ha nem a legnagyobbal, bár a bölcsek mindig hozzáteszik, hogy az egészségünknél nagyobb és fontosabb dolog nincs is más. De most épp arra voltam kíváncsi, hogy számodra mi a legjobb dolog a világon? És ebbe rengeteg minden belefér, de mégis, mi a legeslegjobb dolog az életedben? Tudsz erre most hirtelen jól válaszolni? :)

 

Szólj hozzá!

332.) - Tervezz, és ne add fel már a legelején!

2025. április 06. 18:37 - RiaRia

dont-give-up-3403779_640_1.jpg

Senki se szereti, ha az álmai szerteszét foszlanak, senki se szereti, ha a körülmények befolyásolják az életét. Azért szoktunk álmokat szőni, mert valamit el szeretnénk érni vagy meg szeretnénk kapni valamit a jó sorsunktól, de ehhez időnként nem árt, ha terveket is alkotunk, mert nem minden pottyan az ölünkbe első szóra. Bárcsak így lenne, hogy megkapnánk mindent, amit csak szeretnénk az életünkben, milyen jólesne a szívünknek! Csakhogy az életünk nem mindig fáklyásmenet, így időről időre jó, ha felül is vizsgáljuk az életünk menetét. Sokszor kell belátnunk, hogy bizony, terveznünk kell, ha jót akarunk magunknak. De ki tud jókat tervezni? Talán, aki mindig figyelemmel is kíséri az élete alakulását. Ha már a kezdetükkor feladjuk az álmainkat, az olyan visszahúzóerővel bír, amit nehéz lesz felülmúlni valamivel is. Sok mindent feladtunk már azt hiszem, és épp ezért kell nagyon-nagyon türelmeseknek lennünk, hogy bírjuk a strapát, hogy mindig legyen bennünk elég erő a folytatáshoz. 

Én jelenleg még mindig a folytonos fogyóval küszködöm, és mindig belecsúszok egy olyan időspirálba, amiből azt hiszem, hogy nincsen kiút. Nevezetesen abba csúszom bele időnként, és talán mindig, hogy folytatni tudjam azt, amit ugye elkezdtem valamikor még régebben. Mindig jön valami, ami elsőbbséget élvez, ami miatt mindig engedek, ami miatt mindig újra kell terveznem a diétámat. Pedig elég lenne csak egyszer az elejétől a végéig megcsinálni. De nem! Én mindig találok kifogást, amiért persze később lelkiismeretfurdalásom is lesz, ami csak ront a helyzeten. El is határoztam, hogy mától jobban oda figyelek a testsúlyomra, mert ezen áll vagy bukik minden. Ha fogyok, a kedvem is jó, ha pedig nem, akkor a kedvem is alkalmazkodik ehhez a nézőponthoz. Sokan vagyunk ilyen helyzetben, és nemcsak a diétával vagyunk így, máskor is létrejön ez a probléma. A megoldás a fenti címben rejlik, mégpedig azt hiszem jó sokszor el is olvastam már magamnak, de alkalmazni eddig nem jól alkalmaztam. Ahhoz, hogy ne adjam fel már a legelején a fogyómat, ahhoz kellenek a sikerélmények, kellenek élettapasztalatok, de még a kudarcok is elvezetnek a tényleges megoldáshoz, ha ezt tényleg fontolóra venném. Csak időt kellene szánnom rá. Ez kulcsfontosságú tényező! Amire nem szánsz te sem az idődből, az nehezebben fog megvalósulni. Ez kulcskérdés!

Szóval kell jó sok idő, jó sok ötlet, jó sok türelem, kell még elegendő akaraterő, de még talán a pillanatnyi hangulatunk is jó irányban kell, hogy változzon, hogy mindenből mindig jól jöjjünk ki. Nem lehetetlen küldetés, annál talán egy fokkal jobb a helyzet. :) És mindig a jelen pillanat számít! Nem a tegnapi megevett csoki, vagy a tegnap elfelejtett kihagyott edzés számít, hanem az, hogy most mit gondolsz magadról. Ha elhiszed, hogy képes vagy a változásra, akkor olyan gondolatok fognak megjelenni előtted, mint amilyeneket szeretnéd, hogy meg is valósuljanak az életedben. Úgyhogy hinni is kell egy küldetésben, és nagyon-nagyon kell vágyni rá, hogy ez meg tudjon valósulni. És még az is, hogy valamit azért el is kell várni önmagadtól, valamire képesnek kell érezned magad, mert enélkül nem fog menni már a tervezés sem. Ha hiszel önmagadban, az olyan löketet ad a tervednek, az álmaidnak, ami megsokszorozza majd az erődet is, meg még plusz lelkesedést is hoz önmagával. Talán ez a lelkesedés vitt rá egyszer engem is arra, hogy belevágjak a fogyóba, és ez fog végig kísérni az egész diéta alatt is. Az út előttem van még, az én feladatom az, hogy szépen végig menjek rajta. Nem kis feladat, de tudom, hogy megcsinálom, mégpedig önmagamért, önmagam miatt. :)

 

 

Szólj hozzá!

331.) - Hozd ki a legtöbbet önmagadból!

2025. január 06. 20:00 - RiaRia

rose-320868_640.jpg

Mindig is imádtam a virágokat, ezek közül is a rózsát, a tulipánt és a nárciszt, de mindegyik virág a kedvencem tud lenni. El is határoztam az idén, hogy a meglévő virágokból nárciszültetvényt csinálok, hogy szép virágos legyen az udvarunk. Csodás látvány, amikor virágoznak, és ha vázába teszed őket, az illatukkal bizony, elcsábítanak hamar. Azért írtam le mindezt, mert én ebben az évben ezt döntöttem el, és önmagamból ezt tudom kihozni egyelőre, ami most a legtöbbnek bizonyul. Lesz munkám bőven, ha széppé szeretném varázsolni a kertet. Gondolkodj el te is, hogy ebben az évben mi lenne az, amiből ki tudnád hozni a legtöbbet? Mit tudnál tenni érte? Miért pont ezt választottad célodul? és! Megvan-e benned az elhatározáson kívül annyi energia is, hogy meg tudd valósítani a tervedet? 

Amikor kitűzünk egy célt magunknak, titkon sejtjük is, hogy lesz belőle valami, mert belül a szívünk mélyén érzünk ebben valami megfoghatatlant, ami elvarázsol minket. Tudjuk, hogy képesek leszünk végigvinni az elhatározásunkat, hiszen nem véletlenül esett erre a célra a választásunk. Hogy mik kellenek ezekhez a célokhoz, hogy valóban legyen is belőlük valami, nos, az minden esetben más és más lehet, attól függően, hogy mennyire reálisak a céljaink. Úgyhogy jó ezen már az elején elgondolkodni. Bármit kitűzhetsz magadnak, arra figyelj, hogy lépésenként haladjál, ez a legcélszerűbb eljárás, mert egyik lépés hozza a másikat, egyikből alakul ki a másik. Ha elég kitartó tudsz lenni, akkor nemcsak hogy célhoz érsz, de közben fejlődsz is, tanulsz, ismerkedsz különféle dolgokkal, amik az utad során jönnek majd feléd. Használj ki minden lehetőséget, mert először nem mindenről látszik, hogy számodra hasznos lesz-e vagy sem. Ha van elhatározásod, van célod, akkor már csak bele kell kezdeni a megvalósításba. Itt, ezen a ponton szokott megakadni mindig minden, mert még ha bele is fogunk valamibe, egy idő után lehet, hogy unalmassá válik majd, nem érdekel majd téged annyira, így lemondasz a további próbálkozásról. Ha eredményt szeretnél látni, akkor semmiképpen ne hátrálj meg, próbálj meg néha pihenni, meg mással is foglalkozhatsz, hogy ne mindig ugyanazt csináld, így mindig lesz kedved visszatérni az eredeti célodhoz.

Nem mindig tudjuk kihozni önmagunkból a legtöbbet, de nem baj, a próbálkozás a lényeg, az ismétlés és az újrapróbálkozás. Ha nem adod fel olyan könnyen, akkor amikor majd megcsináltad amit kitűztél magadnak, te leszel a legboldogabb ember a földön, csak figyeld meg! :) Amikor például takarítasz otthon, és végzel a munkával, jó végignézni a lakáson, tiszta friss levegő árad be, szépen lemostál mindent, kiporoltad a szőnyeget, mindent a helyére raktál, és ez olyannyira jó érzést kelt benned, hogy legközelebb is lesz kedved majd a takarításhoz. Kihoztad önmagadból, amire képes voltál, és az illat, a friss tiszta levegő és a rend, mindenért kárpótol majd. Bármikor elhatározhatod magad valamire! Az, hogy lesz belőle valami vagy sem, az csakis tőled függ! De hogy érdemes ezt megtenni, az biztos! Majd meglátod, hogy így van, ha az első célod végére értél. :)

 

Szólj hozzá!

Élj a mának! Éld meg a varázst! :)

2024. november 08. 18:17 - RiaRia

yellow-1258555_640_1_1.pngAz, hogy hogyan legyünk mindig pozitívak, sok mindentől függ, sok minden is befolyásolja, de mindenképpen megéri így szemlélni a világot, hiszen rengeteg időt is spórolunk meg, ha nem őrlődünk mindenen, ha optimistán tudjuk szemlélni a világot magunk körül. Hoztam a számodra újabb tizenöt ösztönző mondatot, olvasd figyelmesen, és gondold el, hogy te vajon mit írnál a cím alá bejegyzésként, a saját gondolataid által? Néha én is elkalandozom, és hagyom, hogy a gondolatok jöjjenek csakúgy maguktól, nem tulajdonítok egyiknek sem különösebb figyelmet, hagyom, hadd jöjjön egyik a másik után, és próbálom mindenféle negatív érzelem nélkül megélni őket. Ez a meditáció alapja is, hogy ne tulajdoníts semmilyen különleges dolgot a gondolataidnak, hagyjad, hogy hadd jöjjön egyik a másik után, és próbáld meg ellazítani magadat. Pihentető és stresszoldó a meditáció ezen formája, és egyben feszültségoldó is. Nézzük most a tizenöt motiváló mondatot, és ha valamelyik szerepelt már korában is, olvasd el azt a bejegyzést is, hátha más szemszögből néztem akkor ugyanazt a dolgot. Lássuk hát a mondatokat!

331.) - Hozd ki a legtöbbet önmagadból! - 332.) - Tervezz, és ne add fel már a legelején! - 333.) - Mi a számodra a legjobb dolog a világon? - 334.) - Kezdj el egy jó és ésszerű életet élni. - 335.) - A dolgok nem fognak önmaguktól megvalósulni. - 336.) - Élvezd, amit csinálsz! - 337.) - Ami elromolhat, az el is romlik?! - 338.) - Mit tegyél, hogy ne csak fájdalmas dolgokon rágódj? - 339.) - A vitalitás erőt ad. - 340.) - Gyógyszerek nélkül, egészségesen. - 341.) - Boldog mosollyal az arcodon kezdd el mindegyik napodat. - 342.) - Legyen elég időd mindenre! - 343.) - "Célozd meg a holdat...,!" - 344.) - Legyen mindig mondanivalód! - 345.) - Bátraké a szerencse! :)

Ennyi lenne a következő rövid kis fejezet majd, amit közösen megbeszélünk. Azt hiszem, elég mindig tizenöt mondatot feldolgoznunk egyszerre, illetve egymás után, mert ez nem is túl kevés és nem is túl sok a számunkra. Bármelyikkel kezdheted az olvasást, már több ideje kezdtem írni ezt a blogot, a régebbi írásokat is szeretem, és az egész kis optimista blog arravaló, hogy jobban megértsük önmagunkat, a viselkedésünket, azt, hogy hogyan is reagálunk mi a világ eseményeire. Nem hiszed el, de mindegyik napunk másképp alakul, még akkor is, ha esetleg túl szürkének tűnne egyik vagy másik napunk, és úgy hinnénk, hogy csak átléptünk a mából a holnapba. Mindegyik napunkon történik valami, ami megragadja a figyelmünket, érdekesnek tartjuk és időt szentelünk rá. Ez megváltoztatja egyből a hangulatunkat is, igyekvőbbek leszünk és kíváncsian várjuk hogyan is alakul majd a nap hátralevő része. Azért, hogy minden jól alakuljon, sok mindennek kell passzolnia, de mi is aktívan tudjuk befolyásolni bármelyik napunkat. És most azzal búcsúzom tőled egy rövid időre, hogy hozd ki a legtöbbet mindig önmagadból! Ezzel fogjuk majd kezdeni ezt a kis motiválós csokrot megbeszélni. Addig, amíg ráérsz, alakítsd kedvedre ezt a napodat is, hogy jókedvűen térj majd aludni. :) Nemsokára találkozunk ismét! :)

 

Szólj hozzá!

330.) - Legyen egy jó kis bakancslistád!

2024. november 08. 16:46 - RiaRia

bucket-list-734593_640.jpg

Hogy van-e haszna annak, hogy bakancslistát készítesz magadnak, nyilván csak te tudod ezt eldönteni. De ha láttad az erről szóló filmet a tévében, akkor azt hiszem, rá kell hogy jöjj, valóban van értelme célokat kitűznöd magad elé. Később visszanézve látni fogod, hogy korábban hogyan is gondolkodtál, és mik voltak az álmaid, és ezekből mi valósult meg igazán. Azért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek, mert én hiszek abban, hogy tűzzünk ki célokat magunk elé, olyanokat, ami rövid távú és olyanokat is, ami hosszú távú célunk. Lesz miért küzdeni, lesz ami kimozdít korán reggel a fásultságból, és lehet, értelmet is ad a napunknak a sok célunk, amit szeretnénk megvalósítani. Nem baj, ha nem minden valósul meg közülük, az a lényeg, hogy te tudni fogod minden egyes pillanatban, hogy van-e benned elég erő pillanatnyilag, hogy egyik-másik célodba belevágj.

Ha van kedved, írd most össze, hogy a hátralévő életedben mit szeretnél még elérni, mi az, ami ösztönöz valamire, és zárd ki annak még a lehetőségét is, hogy nem álmodozol szép és gyönyörűséges pillanatokért az életedben. Álmodj meg mindent, ami hirtelen az eszedbe jut! Mindegy miket írsz össze, a tudatalattidban valószínűleg ott bujkálnak a vágyaid és megvalósulásra törekszenek. Engedd meg magadnak, hogy a figyelmed bármire terelődjön, írd össze minden sóhajodat, minden óhajodat, minden kívánságodat, írj addig, amíg írni tudsz és eszedbe jut bármi is, aminek örülnél, hogy most itt legyen veled az életedben. Persze hogy nem fog minden azonnal megvalósulni, de a célokhoz idő kell, sőt, még az álmodozásokhoz is idő kell, hogy tudatosuljon a fejünkben, mit érzünk, mit szeretnénk, mi lenne jó, ha máris velünk lenne. Ha oda is figyelsz az álmaidra, és elég kitartó is vagy, bármelyik kívánságod teljesülhet rövid időn belül. 

Amikor célokat tűzöl ki magad elé, elgondolkodol azon, vajon megéri-e időt áldozni rájuk? A válaszod biztosan az lesz, gondolom, hogy igen, érdemes időt és fáradságot áldoznod bármelyik célodra, mert még ha nem is tudod megvalósítani egyiket, másikat, akkor is törődtél velük és örömöt okozott ez neked. Álmodozni jó dolog! Megvalósítani az álmaidat még jobb dolog! Ha ki tudod szűrni a kívánságaid közül az irracionális dolgokat, akkor bármelyik kívánságodhoz érdemes erőt biztosítanod, hiszen olyan élményeket élsz majd át amikor célhoz érsz, ami mindennél többet nyújt neked, mert te dolgoztál meg értük, te küzdöttél értük és rájössz, hogy érdemes volt egykor összeírnod a kis bakancslistádat. Legyél merész és bátor, legyél elég ötletes és legyél elég kíváncsi a világra, mert az ihlethez nem kell sok, az álmaid mind ott gyökereznek a szíved mélyén, neked csak össze kell őket gyűjtened. Meg fogod látni, hogy érdemes időt és energiát áldoznod mindegyik valós álmodra. Az eredmény önmagáért fog beszélni, figyeld csak meg! :)

ui.: nemsokára megint tizenöt motiváló mondatot írok majd és együtt megbeszéljük, hogy hogyan is lehet optimistán szemlélni a világot és ezeket a motiváló mondatokat. Olvasd lelkesen ezt a blogot, igyekszem ezután több időt szentelni rá, mert ez egy pozitív szemléletű blog, ami azért is jó a lelkünknek, mert erőt meríthetünk belőle a mindennapokhoz. Amíg én élek és tudok írni, addig mind az öt blogommal szeretnék foglalkozni, nézz rá a többi blogra is, mindegyikben találni fogsz a magad számára jó és inspiráló olvasnivalót. Tarts velem, és tarts ki az olvasásban is, ha máskor nincsen időd, estefelé elolvashatod egyik-másik bejegyzést, az itt szereplők nem olyan hosszúak, hogy ne lehetne 5-10 perc alatt a mondanivalóm végére jutni. Mindig sok szeretettel írok neked, olvasd hát te is sok figyelemmel és szeretettel az írásokat, és mindig biztatlak, hogy kezdj bele te is blogot írni, csakis a hasznodra lesz, majd meglátod! :) Estefelé talán már itt is lesz az újabb tizenöt mondat, és lehet, hogy írok egy külön bejegyzést is, csakúgy, neked, sok szeretettel. Úgyhogy figyelj jól és olvass sokat! Bármit olvasol, abból tuti, hogy mindig tanulsz is valamit, aminek később vagy már azonnal örülni is fogsz. :) És ez jó! :)

 

Szólj hozzá!

329.) - "Küzdj és bízva bízzál!"

2024. augusztus 31. 10:11 - RiaRia

ai-generated-8998270_640.jpg

Ha elmegy a kedved mindentől, ha úgy érzed, hogy teli vagy mindig munkával és sosincs szabadidőd, ne keseredj el mindjárt, hiszen mindig jön egy váratlan fordulat, ami megváltoztathatja a sors kerekét és máris jó kedved lesz és vidám leszel, meg tele leszel energiával! Ezt hidd el, hogy így van, én is tegnap még nagyon el voltam keseredve, de aztán aludtam egy jó nagyot és mára messze jár már minden gond és baj, ami kerülgetett még tegnap. Bízz abban, hogy mindig van reménysugár a számodra, nem szabad elveszítened a hitedet, küzdeni kell és bízni a jövőben, meg pláne a jelen csodás pillanataiban.

Néha nehéz küzdenünk, amikor jártányi erőnk sincsen már, de ha ki tudod egy kicsit pihenni magad, mindjárt mindent más megvilágításban látsz majd, hidd el nekem, én már sok krízisen mentem keresztül, de még itt vagyok, és tanultam én is a saját hibáimból, és igyekszem nem elkövetni őket még egyszer. Küzdeni tudni kell, mert az nem megy csak úgy, hogy no, most akkor jól nekilátok a küzdésnek, mert akkor túl hamar kifáradsz a sok betervezett tennivalódtól. Lehet küzdeni egy szépen betervezett célért, és sok minden másért is, amihez épp kedvünk van. Nem szabad túl komolyan venni azt a szót, hogy küzdés, mert akkor kényszernek érezhetjük, és egyáltalán nem lesz semmihez sem kedvünk ezután. Küzdeni is csak optimistán lehet, akkor, amikor jó kondiban vagy, jó a felfogásod, jó a gondolkodásod és teli vagy energiával. Ilyenkor nem tűnik semmi sem kényszernek, örömmel csinálsz mindent, ami csak eléd kerül.

Ha még ezután bizakodva is tekintesz a jövőd felé, az már kész főnyeremény, mert bízni mindig is kell tudni valamiben, enélkül csak félemberek vagyunk. Most hétvége van, szombat, de a vasárnapodat is a szombattal egyetemben töltsd mindig a feltöltekezésre, ilyenkor több időd van, és tudsz szánni ebből az időből önmagadra is, és muszáj is, hogy ezt megtedd, mert különben megint csak visszárája sül el minden. Élvezd az életet, tegyél azért, hogy mindennap élvezhesd az életedet, és segíts másoknak is ebben, hogy az ő életük is élvezetes legyen! A segítő kéz mindig jókor jön, ezt már én is számtalanszor tapasztaltam, és nagyon örültem, hogy volt kire támaszkodnom, amikor megrekedt az életem. Megtanultam én is bízni, reménykedni és küzdeni az életemért. Lehet ezt a küzdés dolgot tanulni, ellesni másoktól is, ha nem érzel magadban elég erőt még ehhez. Figyeld a társaidat, hogy ők mit csinálnak nehéz, sarokba szorított helyzetben? Csak figyeld őket, kérdezd őket, tanulj tőlük és vedd át a tanítást a magad számára. Nem olyan nehéz ez, csak egy kis igyekezet kell hozzá, és az, hogy legyenek céljaid, és tudj értük küzdeni, bízzál abban, hogy egyszer eléred ezt a célodat, amit most kitűztél magadnak, és a csoda hidd el, nem marad el, megtörténik az, amire már úgy vártál régóta. "Küzdj és bízva bízzál!" -, olvasd el többször magadnak ezt a pár szót, és gondolj mindig arra, hogy a zivatar után mindig tündököl a napsugár és a szép szellő mindig elfújja a zavaros felhőket az égről. Csak néha lehet, hogy ez több időt vesz igénybe, de ezért nem kell elkeseredned, hiszen minden holnapban benne van az újrakezdés lehetősége. Ha ma nincs túl sok energiád, majd lesz holnap, de akkor aztán már használd ezt az energiát a javadra, mert nagyon sok minden függ ettől! :) Légy bátor és merész, de mindig tudd mit csinálsz, mert az okosoké mindig a győzelem, ezért kell tanulnunk annyit napról napra. Megéri a fáradság, mert a jutalom sem marad el sohasem! :)

 

 

Szólj hozzá!

328.) - Ne harcolj a babonák ellen.

2024. július 09. 21:24 - RiaRia

friday-820963_640.jpgBabonás vagy? Nem? Nem is jó az, ha lépten-nyomon csak erre koncentrálunk, vannak ennél sokkal fontosabb dolgok is, amikkel foglalkoznunk kell. De ha már szóba jött ez a téma, foglalkozzunk egy kicsit vele. Nekem a kedvencem az, amikor kiborul a sótartó, mert az azt jelenti, hogy össze fogunk veszni. Persze ez sem igaz, csak amennyire hisz benne az ember. Volt egy kabaréjelenet erről a babonáról, a kiborult sótartóról, ami egy békés házaspár közötti beszélgetés keretében zajlott le. A lényege, hogy az egymást imádó házaspár egyik tagja azt szeretné bizonygatni, hogyha kiborul a sótartó, akkor annak veszekedés lesz a vége. Mivel szeretik egymást, a házaspár másik tagja épp bizonygatja, hogy ez csak egy babona, és semmilyen jelentősége sincsen. De a másik fél nem hisz neki, és egyre-másra bizonygatja, hogy márpedig ha kiborul a sótartó, akkor össze fognak veszni. Nem is kell mondanom, hogy addig fajul a dolog, hogy a kabaréjelenet végére tényleg sikerül jól összeveszniük, márpedig éppen ezért, mert nem egyezik a véleményük ebben a témában. Szemes Mari és Szilágyi János játssza ezt a jelenetet, megtalálod a neten, jót fogsz szórakozni, ha megnézed. Nekem ezóta a kedvencem ez a babona. 1985-ös a kabaréjelenet. :) A címe = A kiömlött Só. Humoros jelenet nagyon! :)

A lényegre szeretnék utalni, hogy ne harcolj a babonák ellen. Úgyis teljesen felesleges! Nem sokat tudsz változtatni rajtuk, ezek kialakultak és van, aki hisz bennük, van, aki pedig nem. Van olyan babona is, ami az újévvel kapcsolatos, meg ugye a megunhatatlan fekete macska babonája. De ki hiszi már ezt el?! Hát, aki igazán babonás, vele nem jó kötekedni ilyen téren, mert a vége tényleg egy totális összeveszés lesz, mint a sótartó esetében. Én leneveltem magam a babonás tévhitekről, éppen azért, hogy ne okozzon gondot a továbbiakban. Fölösleges harcolni a babonák ellen, mert ezek mindvégig fennmaradnak a köztudatban, és sok mindenki hisz bennük. Ha egyébként is jól megy sorod, nem mindegy, hogy elment előtted egy fekete macska vagy éppen nem?! Nyilván a babonások szempontjából nem mindegy, hogy mi történik a nagyvilágban és főleg mi történik körülöttük. De ha harcolsz ellenük, annak még jó vége sosem volt. 

Aztán itt van a képen látható péntek 13 !!! Nagyon sokan mondják, hogy nekik ez a nap nemhogy szerencsétlen, hanem épphogy szerencsét hozó nap, ilyenkor sokkal több jó éri őket, mint más napokon. Lehet ebben hinni vagy sem? Ki tudja? Ki találta ki és miért, nem tudni, de hogy szájról szájra terjed és egymást lehet csőbehúzni vele, az biztos. Ezért ne harcolj ellenük, ha léteznek, nem baj, ha hiszel bennük, az sem baj, az a baj, ha az életviteledet rontja, ha rossz irányba viszi az életedet, a mindennapjaidat. Ilyenkor már károsnak mondhatók a babonák, mert nem hagyják hogy úgy élj ahogy szeretnél, bezavarnak, megváltoztatják  a napi menetrendedet is, ha hagyod. Szóval, csak óvatosan a babonákkal, mindenkit tiszteljünk annyira, hogy meghagyjuk neki a magánszféráját, és ne befolyásoljuk semmilyen irányba a világnézetét, meg a mindennapjait. 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

327.) - Örülj az élet szépségeinek.

2024. május 18. 13:37 - RiaRia

stars-152191_640.pngMég ebben a mostani esős időben is fel lehet fedezni az élet szépségeit a magad számára, ezért mindig tartsd jól nyitva a szemed, mert ezernyi boldogság vár rád ma is, ha eléggé fogékony vagy a szépre és a jóra. Az esőre is szükség van, még ha nem is mindig szeretjük vagy nem is mindig esik jól, amikor elkap minket valahol. De számtalan sok szépet felfedezhetsz a magad számára, mert május van, szép hónap, szerelmes hónap, pont úgy, mint a többi hónap, csak lehet kicsit többet tulajdonítunk neki, de épp azért, mert ilyenkor sok minden történik. Tavasz van még hivatalosan, de már megtapasztaltuk a nyári meleget is, úgyhogy bicajra fel, indulhat a nagy felfedezés! Persze mehetsz gyalog is, elindulhatsz gyalog is, mert egy jót túrázni úgyis lehet.

Ami az érzelmeinket illeti, igencsak kibontakoznak most nálunk a szépséges érzéseink, hiszen a május a szerelem hónapja is, meg minden másé is, de szerelembe esni ilyenkor nagyon könnyű, ami valljuk be, hogy nagyon is jólesik a kis szívünknek. Szeress csak teljes szívedből, mert olyan csodákat tapasztalsz meg általa, amiért érdemes élni, amiért bármit megteszel, amire csak képes vagy. Számtalan sok szépség ér ma is téged, most épp a Pünkösdi hétnél tartunk, fedezd fel a magad számára ezt a szép ünnepet, és töltsd kellemesen az idődet. Minden ünnepet jó megünnepelni a maga szépségében. Mikor mivel találkozol, az hat rád úgy, hogy vagy örömteli érzésekkel találkozol vagy kevésbé jókkal, de minden napodat alakítsd úgy, hogy megtaláld az örömöt benne. Nem lehet ezt az örömöt kierőszakolni, csak megélni, átélni, megtapasztalni lehet, ezért jó, ha figyelsz mindig a környezetedre is. Olyan szép világ vesz körül bennünket mindig, hogy ha ezt nem vesszük észre, akkor rengeteget veszítünk a számtalan sok élményből, amivel csak találkozhatunk.

Én most egy olyan csodás helyen vagyok, hogy még szavakkal sem tudom leírni a táj szépségét, csak gyönyörködöm és gyönyörködöm, és ismét csak gyönyörködöm mindenben, ami körülvesz most engem. Itt épp süt a napocska, és ha kinézek az ablakomon, meglátok száz meg száz sok kis házikót a közeli hegyoldalban, ami olyan csodás látvány, hogy sajnálom, hogy csak kevésszer tudok eljutni ide. Ezek a házikók az esti fényükkel éjszaka beragyogják az égboltot, ami lenyűgöző látvány, ezt látni kell, ilyesmit látni kell, hogy örüljön a szívünk, és boldognak érezzük magunkat minden egyes nap. Csakis erre biztatlak téged is ebben a bejegyzésben, hogy add át magad a természet szépségeinek, de ezenkívül még számtalan csodában részesülsz minden egyes percben, ha ezt észreveszed. Menj ki a szabadba, olvass sokat és sokfélét, írj egy naplót ezekről az élményeidről, és ha majd egyszer te is megöregszel, mint én, lesz mit mesélned majd az ükunokáidnak is, persze csak ha jó egészségben tartod magad. Én is igyekszem jól élni, ami annyit jelent, hogy figyelek, kíváncsian nézek körül a nagyvilágban, és én is szeretnék még egyszer-kétszer-többször mesélni az ükunokáimnak is, ezért én is nagyon vigyázok magamra és az egészségemre is. Nem mindegy, hogy hogyan is öregszünk meg végül, tartsd jó karban magad te is, eddzél sokat, mozogj sokat, fedezd fel a körülötted lévő szépségeket, örökítsd is meg ezeket, és meséld el, add tovább mindazt a jót és szépet, amit látni fogsz és eddig is láttál a világban. Időnk mindig arra van, amire szeretnénk hogy legyen, használjuk ki jól a perceinket, hogy minden nap édes legyen a számunkra és boldogan térjünk este nyugovóra majd. Légy örök felfedező! :)

 

Szólj hozzá!

326.) - Ne fukarkodj a szereteteddel!

2024. április 05. 00:22 - RiaRia

friends-1272735_640.jpg

Olvastam: Az élet 7 csodája: Látni, Hallani, Nevetni, Érezni, Alkotni, Szeretni és Szeretve lenni. - Azt hiszem, ez így is van, sőt biztosan így van. Szeresd, hogy szerethetsz! Szeresd, hogy van kinek átadnod a szeretetedet! Szeresd, hogy téged is szeretnek! Szeresd, hogy át tudod adni a szeretetedet bárkinek, akivel csak kapcsolatba kerülsz. Szeretni, és szeretve lenni. Olyan szép érzés, vétek csak úgy lemondani róla! Ha vannak barátaid, ha van családod, ha van valaki akit úgy ismersz, mint a tenyeredet, akkor már tudom, hogy van kinek átadnod a benned lévő szeretetet. És ez olyan nagyon jó érzés! El sem hiszed mennyire jó! Élvezd, hogy szerethetsz, élvezd, hogy bármelyik pillanatot a kedvedre alakíthatod, élvezd, hogy mindig van benned olyan megfoghatatlan érzés, amit mindenképpen tovább kell hogy adjál másoknak is. Élvezd az életedet! :)

Most néztem meg ma A bakancslista című filmet a tévében, és ott számtalan példáját láttam a szeretet kifejezésének. Nagyon szeretem ezt a filmet, mert sok mindent én is elhatároztam már az életemben, amit fel szeretnék írni az én bakancslistámra, és ebben sok olyan dolog szerepel, amihez feltétlen szükséges, hogy sok-sok szeretet legyen bennem. Nem kis erőfeszítésembe került nekem is, hogy úgy tudjak érezni a betegségem kezdete óta, amivel ki tudom fejezni az én sajátos szeretetemet, amit csak én vagyok képes átadni a másik embernek. De az igyekezetem ilyen téren nem volt hiábavaló, mert egyre több és több szeretetet tudtam érezni mások iránt, ami hatalmas boldogság nekem, mert régebben nem volt ez így nálam. Azért is írok most erről, mert tudom, hogy megéri szeretni, megéri kitárni a szívemet, megéri a mindennapos boldogság, amit ilyenkor érzek. "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." :) - ugye, hogy ismerősek ezek a szavak?

Ne az eszedre hallgass! A szíved majd utat mutat. Kövesd azt! Engedd, hogy a gondolataid vezessenek! Nem baj, ha néha bizsereg a szíved. Az sem baj, ha mindig bizsereg a szíved. Az a fontos, hogy legbelül a szíved csücskében mikor mit érzel. Ha őszinte tiszta érzéseid vannak, engedd meg, hogy mások is megérezzék ezt, mások is megtapasztalhassák ezt. Minél több barátod van, annál több embernek tudod átadni azt, amit a bensődben érzel. De nem szükséges, hogy a barátaid legyenek azok, akiknek szeretetet tudsz átadni. Bárki bármikor megérezheti, megtapasztalhatja, hogy milyen ember is vagy, főleg, ha olyan szeretnivaló tulajdonságaid vannak, mint a jóság, a bizalom, az odaadás, a szelídség, a gyengédség és a szeretet. Élj örömteli életet! Éld úgy az életed, hogy aki csak lát, megtudja, megérzi, hogy milyen irigylésre méltó egyéniség is vagy, hiszen a szíved teli van szeretettel és gyengédséggel. Ne fukarkodj az érzéseiddel! Ne fukarkodj a szereteteddel! Élvezd az életedet és élj a mának, éld meg a pillanat varázsát, itt és most! :) 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása