Miért viszünk néha túlzásba mindent? Ki ad erre jó választ? Néha nem tudjuk a mértéket, és egyre-másra halmozzuk az élvezeteket, nem tudunk parancsolni önmagunknak egy kicsit sem. Vajon ilyenkor mi bújik belénk? A kisördög? Ki tudja ezt a kérdést józanul megválaszolni? Az életünk általában halad a maga megszokott kerékvágásában, minden úgy történik ilyenkor, ahogy azt mi is elképzeljük. Az történik amit szeretnénk, az valósul meg, amire vágyunk, és olyan sok széppel és jóval találkozunk, hogy alig bírjuk befogadni őket. Azután történik valami. Valami, ami megbolygatja az egyensúlyunkat, és mi már nem vagyunk képesek úgy koncentrálni, mint előtte tudtunk. Valami felfordítja az életünket és olyan dolgokat kezdünk csinálni, ami nem vall ránk, amit nem szoktak meg tőlünk, amit egyébként nem is szoktunk csinálni. Mi lehet az, ami miatt ez mind bekövetkezik?

Én saját magamon is megfigyeltem, hogy az életünk hasonlatos egy szinuszgörbéhez, hol fölfelé haladunk, hol meg a mélyben tanyázunk sokszor, és ez így megy felváltva időről időre. Vannak mélypontjaink, és van, amikor a magaslatokban érezzük magunkat. A bioritmusunktól is függ mindez, tudod, amikor vannak kritikus napjaink, amikor nem tudjuk hányadán is állunk az életünkkel éppen. Ha kifogunk egy ilyen kritikus napot, a Jóisten őrizzen meg minket másoktól, hiszen nem is sejtjük előre, mi minden fog velünk történni ezen a veszedelmesnek hitt napon. A bioritmusunk felvázolja a szellemi, a fizikai és az érzelmi életünket, mikor milyen passzban is vagyunk, úgy alakulnak ezek a görbék is. És van, amikor találkoznak, és lehet, két vagy több kritikus napot fogunk ki, duplán sújt le a sorsunk ránk. Ember legyen a talpán, aki ilyen helyzetben mindig feltalálja magát.

Ebből adódóan szokott az előfordulni, hogy néha túlfeszítjük a húrt, elvetjük a sulykot, és néha lehet, összevissza beszélünk, nem vagyunk urai a gondolatainknak. Egymástól szögesen ellentétes dolgokra vagyunk képesek ilyenkor, és csak a társaink bizalma, a társaink jóhiszeműsége segít oldani ilyenkor a keletkező feszültséget. Túllövünk a célon, túl sok a jóból már, ahogy mondani szokták. Túllendültünk a holtponton, egy olyan biztos ponton, ami addig biztosította a nyugalmunkat, a békénket, a jókedvünket. Hogy mit tudunk tenni, ha ezt mind észrevesszük? Nos, először is értelmezni kell tudnunk a helyzetünket, és ki kell elemezni, hogy vajon mi juttatott el minket ilyen szintig? Minden más csak ezután jöhet! Fel kell térképezni a pillanatnyi helyzetünket és ha belátóak vagyunk, hamar rájövünk, hogy csakis mi tudunk kimászni egyedül ebből a helyzetből. Az érzelmi oldaláról még csak szót sem ejtettünk, pedig biztosan meglátszik a hangulatunkon is, ha nem jó mederbe terelődik az életünk. Más kerül előtérbe, mást tartunk ilyenkor fontosnak és más szemléletmóddal nézzük a napjainkat is. Legyünk mindig elég optimisták ahhoz, hogy egy okos szemüvegen keresztül tudjuk nézni azt, ami épp történik velünk ezekben a nemkívánatos helyzetekben. Csakis a kellő önmérséklet segít majd kilábalni ebből a lehetetlennek tűnő problémánkból.