Olyan dolgok mellett megyünk el sokszor utunk során, ami pedig figyelemreméltó, figyelemfelkeltő, de mi mégsem vesszük észre. Túlságosan is el vagyunk foglalva. Na, de mivel is? Reggel sietősen megyünk a munkába, délben alig eszünk valamit, mert már csúszásban vagyunk, este pedig örülünk ha a tv elé lehuppanunk a karosszékbe. De ezalatt az idő alatt azért csináltunk valamit, csak alig vettük észre. Minden rutinból, rutinszerűen ment. Este azután csodálkozunk, ha a társunk megkérdezi, hogy vajon mi is történt velünk ma, meséljünk egy kicsit magunkról. Próbálunk visszaemlékezni, de csak a nagy rohanás jut eszünkbe, és az, hogy mindig kicsúsztunk az időből. Ennek oka lehet az is, hogy nem pihentük ki magunkat előzőleg, és már dulifuli módjára indultunk el reggel otthonról.
Pedig mi mindenről lemaradtunk, nem is gondolnánk. Épp el kezdett hullani a hó, mikor útnak indultunk, de mi ezt elintéztük egy mogorva szemrehányással, miszerint - no, már megint lassú a közlekedés, épp ez hiányzott korán reggel. - Később, mikor beérkeztünk a munkahelyre, észre sem vettük, hogy valaki egy csokor virágot tett az irodában az asztalunkra, belebújtunk az akták közé, és fel sem néztünk egészen délig, amikor is megéheztünk. Ekkor gyorsan magunkba tuszkoltunk egy gyorsan rendelt pizzát, vagy hamburgert, és meg sem hallottuk, hogy a kedves munkatársunk épp egy csésze kávét szeretett volna meginni velünk. Visszamentünk az irodába, és estig megintcsak azzal voltunk elfoglalva, hogy a sok email időben megérkezzen a címzetthez. Amikor ránéztünk véletlenül az óránkra, láttuk, hogy vége a napnak, és rohanunk haza, hogy pihenjünk egy kicsit, és még ekkor sem tűnik fel, hogy egy kis séta jót tett volna a testünknek, beszélgethettünk volna egy jót miközben a gyermekünkért beszaladtunk az óvodába, csak oda kellett volna mindezekre figyelnünk.
Ez a tipikus esete a - nézem, de nem látom - történetnek. Valahogyan másképp kellene hozzáfogni egy-egy napunkhoz. Már előző este ki lehetne találni egy kis vidámságot másnap reggelre, hogy a család minden tagjának örömmel indulhasson a napja. Ha örömmel indulunk el, biztosan nem rohanunk annyira, és segítünk egy idősebb néninek felszállni a buszra, vagy magunk elé engedünk másokat, akinek annyira sürgős, mert nagyon siet. A buszban ülve láthatnánk a hópelyheket, ahogy sűrűn hullanak, és nem az lesz az első gondolatunk, hogy már megint el kell seperni a havat a kapu előtt, hanem az, milyen jót is fogunk hógolyózni a gyerkőcökkel, mikor az oviból hazajövünk.
Este pedig eszünkbejut, hogy van egy régi mesekönyvünk, amiből még nekünk olvasott fel az édesanyánk, és bizony elővesszük, és fürdés után, elalvás előtt olvasunk mi is a gyermekeinknek, s örömmel hallgatjuk meg, hogy most épp mi is történt az oviban, majd látjuk, hogy a kicsi gyermekszempárok lecsukódnak, s a kedvenc alvósbabával a kezükben elalszanak a mi kis csemetéink. Ezután a kedvesünkkel beszéljük meg a nap eseményeit, és jóleső mosollyal az arcunkon megállapítjuk, hogy milyen csodás nap is volt ez a mai, hiszen olyan sok minden történt, észre sem vettük, hogy elszaladt az idő.
Láss, ne csak nézz! Vegyük észre az élet apró örömeit, lássunk csodát, alkossunk meglepetéseket, és nyugodtan térjünk nyugovóra, örömmel a lelkünkben. :)
