Az, amit ma megteszel ugye, az meghatározza, hogy milyen is lesz a holnapod. Élj a mának! Élj úgy, hogy mindent elkövetsz annak érdekében, hogy a mai napodat egy csodás nappá varázsolod. Ha "csak" erre az egy dologra figyelsz, már akkor olyan kalandokban lehet részed, amiért érdemes reggel kinyitnod a szemed. Ne törődj a holnappal! Az még olyan messze van. Addig még annyi, de annyi boldog percet élhetsz meg, olyan sok szép dologban lehet részed, hogy kár lenne eltékozolni a mai napra szánt idődet. Tudod, van egy olyan mondás, miszerint "Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal?" (idézet a Bibliából - Máté 6/27.) "Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja."
Van minden napod során ezernyi teendőd. Figyeld meg, hogy ha boldog érzéssel a szívedben közelítesz ezekhez a teendőidhez, sokkal könnyebben boldogulsz velük, mintha zsörtölődnél magadban miattuk. A holnap így is, úgy is eljön. Kár siettetni az időt, az úgyis úgy rohan magától is, mintha meg sem akarna állni. Éld át a pillanat varázsát. Éld át azokat a csodákat, amik épp most történnek meg veled. Mindig csak a jelen számít. Ezt kell széppé tennünk, hogy holnap szebb jövő várjon ránk.
Ne félj a holnaptól, hiszen az is száz meg száz tüneményes csodát tartogat a számodra. Ébredj minden reggel úgy, hogy törődsz minden egyes perceddel a nap folyamán. Meglátod, hogy a nap végére még ha ki is fáradsz, akkor is annyi, de annyi élménnyel leszel gazdagabb, hogy nem fogod megbánni, hogy áldoztál időt a tervezésre is. Éld át a pillanat varázsát! Élj egy csodákkal teli életet, most! :)